Nyeregkészítés egykor – a fanyereg és utóélete

A hazai bőrművesség témakörében a lószerszám-összetevők kialakításáról szóló írásokkal folytatjuk a SZALAKÓTA program kézműipari cikksorozatát.

Mint az eddigiekben már kitértünk rá, a késő-középkori és az újkori szíjjártók egyben nyergesmesterek voltak, ám a korábbi, honfoglaláskori lovas-felszerelések készítőit nem lehetett elsősorban bőrművesnek tekinteni (faművesnek és ötvösnek valamivel inkább), és csak fokozatosan vált a nyeregcsinálás túlnyomórészt szíjasfeladattá. Amikor ez bekövetkezett, a régi fanyereg közvetetten még mindig meghatározó konstrukciónak számított, a még mindig favázas bőrnyergek követték az előzmény számos formajegyét. A folklorikus bőrsallangok a honfoglalóknál még nem voltak szokásban – különben szőrén (nyergetlenül) is meg kellett tudniuk ülni a lovat, mégpedig úgy, hogy nekik és a lónak ne egyhamar fájjon ez – ,  a díszítőkedv a nyergek fatestére, illetve a tarsolyok fémrészére, a tarsolylemezre irányult. A tarsoly, vagy a lovasok felszerelésének megannyi más nevezetes darabja – például az íjtartó átalvető, a nyíltartó tegez vagy puzdra – nem is feltétlenül bőrből készült (szövet-iszákok), de ha bőrből, nem különösebben előkészített és gondozott bőrből.

Annak a fanyeregnek az esetében, amelynek alakzatához elődeink messze keleten szoktak hozzá – hogy aztán honossá tegyék a Kárpát-medencében –, a ló nyeregtakaróval (horzsolásvédővel) borított hátára két nyeregdeszka (nyeregtalp) feküdt rá hosszában. Az állat szempontjából jóval kíméletesebb szerkezet jött ilyen alapon létre, mint a párthus, római-lovagi és arab nyergek esetében. A nyeregtalpat nyárfából fejszézték kissé ívelt, a lóhátra jobban illeszkedő formára. A végeikre összefogó íveket, eperfa kápákat rögzítettek fel csapolással. A kápák közé lehetett ugyanis kifeszíteni a farbőrt. Nyersbőrből üléshez való darabot metszettek ki, illetve még vékony szíjakat. A farbőrt a végein odaszegelték a kápák kerek karéjához, míg a nyeregtalpak furatai felől a szíjfűzés lejjebb húzta a kialakult nyeregfelszín közepét. A rézsútosan álló nyeregtalp külső-felső részéből lógott alá a ló oldalain a kengyel, vagyis a lovas lábfejét alátámasztó, szíjfogta vasgyűrű. A bővebben faragott és festett kápák többnyire virágmintásak voltak.

Idő múltán a nyeregkészítők kezén a vaskos fa nyeregtest favázzá könnyebbedett, amelyet –  az úri változatú nyergeknél is, és a parasztiaknál is –kiszárított bükk gőzölése után szabtak ki. A faváz részeként a valahai nyeregtalpak karcsúsított változata mint oldallap vagy párnafa szerepelt. A részeket még összeerősítésük előtt (csontfőzésből nyert ragasztót, enyvet kentek rájuk), ritkás szövésű vászonbevonattal látták el. Az összeerősítésnél megnőtt a vasalás, a fémveretek szerepe, annál inkább, hogy egész kis heveder-rendszer felszegelése is hozzátartozott már a nyeregkészítéshez. A sűrű lenvászonból szabott gurtnik alkalmazása, a hevederezés a ló hasa alatt is biztosította a nyeregállást. Heveder által bundaréteg is kerülhetett a farbőrre. Az egyidejűleg eltérő nyeregfajták egyik különbözési síkja a kápamagasság volt: alacsonyabb-e, magas-e a kápafelhajlás, elöl magasabb-e vagy hátul, vagy netán kettősen magas kápájú katonai nyeregről van szó. Testessé a nyereg főleg a váz szőrrel történő kitömése által vált. Mindenekelőtt az ülésalja feltömését jelentette ez, de a később felhelyezendő bőrrészek is töméssel-varrással készültek. Legyakrabban birkagyapjú szolgált erre a célra. A feltömött nyeregváz még kapott egy feszes, levarott vászonborítást, és ezután már csakugyan a hosszas bőrmunka következett úgy a késő-középkor nyergeseinél, mint a 20. század első felének paraszti keresletre dolgozó nyergeseinél – ekkorra ugyanis a régebben huszársági stb. célú boknyereg (eredetileg bock) már általános használatúvá vált a hazai lótartók körében.

Napjainkban, amikor (például) üvegszálas gyári vázat vesz igénybe a nyeregkészítő, Magyarországon még mindig azt mondja a vázra: „a fa”.  Ne maradjon le témánk folytatásáról! Addig is…

A SZALAKÓTA Program egyéni, kisközösségi termékkészítőknek, ezermestereknek, alternatív művészeknek stb. nyújt jogi, adóügyi és pénzügyi vállalkozási tanácsadást térítésmentesen vagy jelképes áron a kezdetektől egészen az önálló vállalkozóként való működés szintjéig.

A programhoz elsősorban a következő területekről lehet csatlakozni: Nyugat-Dunántúl (Vas megye, Zala megye, Győr-Moson-Sopron megye) Közép-Dunántúl (Fejér megye, Veszprém megye, Komárom-Esztergom megye). De természetesen lehetőség van Magyarország más területéről is jelentkezni.

A további részletek felől tájékozódjon a program honlapján: www.szalakota.hu.

A SZALAKÓTA program a Széchenyi 2020 – GINOP-5.1.3-16 projekt keretében az EU és Magyarország Kormánya támogatásával valósul meg.


Ezt a tartalmat támogatott formában helyeztük el. A Szerkesztőség.hu tartalom kihelyezéséről és a tartalomszolgáltatásról bővebben itt:
Támogatott tartalom
infoblokk_also_ESZA_EU

Vélemény, hozzászólás?