Mi is a digitális marketing?

CégbarátNapjainkban egyetlen marketingstratégia sem lehet teljes digitális stratégia és megjelenés hiányában.  A „digitális” azt jelenti, hogy egyes konkrét eszközökön túl, egy újfajta értékcserében kell gondolkodni, egy olyan gazdasági ökoszisztémában, melyben a figyelem a fizetőeszköz

A digitális jelző azt jelenti, hogy minden érintett média esetében létezik egy, a részvételt lehetővé tevő réteg, mely lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy saját maguk válasszanak élményeket, a cégek számára pedig azt, hogy egy hidat építsenek, visszacsatolást szerezzenek, üzeneteiket pontosítsák, illetve kapcsolatrendszereket gyűjtsenek. Más szóval a digitális a felhasználók számára egy újfajta tartalomfelfedezési mód, az értékesítéssel foglalkozók számára pedig a vevőkkel való újfajta kapcsolódási lehetőség. Ez tehát nem néhány marketingcsatornát jelent, a digitális egy újfajta gondolkodásmód azzal kapcsolatban, hogy az emberek hogyan lépnek kapcsolatba az új médiával, egymással és a körülöttük lévő világgal. A digitális keretrendszer lehetővé teszi a hasznos és mérhető módon teszi lehetővé közönség szegmentálását és az üzenetek testreszabását. Az információk rendelkezésre állása, a részvétellel kapcsolatos belső vágy és a felhasználóbarát technológiák újraírták a játékszabályokat: az emberek már nem passzív fogyasztók, hanem teljesjogú tartalomkészítők, szerkesztők és kommentelők, illetve a beszélgetés több irányú és általában nem a márkák kezdeményezik vagy irányítják.

A digitális marketing esetében is a klasszikus marketingre megfogalmazott célokról és eszközökről beszélhetünk. A marketing az a szervezőerő, mely folyamatos kapcsolatot tart a vevőkkel, felméri és megérti igényeiket, ennek megfelelő termékeket fejleszt és a szervezeti célokat megjelenítő kommunikációs programot készít. A hagyományos és a digitális marketing egy és ugyanaz. Végső soron a marketing minden típusa a vevők megtartásáról és a jövőbeli értékesítés erősítéséről szól.

Ha a (hagyományos) marketing a kereslet létrehozásáról és kielégítéséről szól, akkor a digitális marketing arról szól, hogy ezt a folyamatot az internet ereje segíti innovatív megoldásokkal. Az internet az interakciókról szól, a tranzakciókban értékek cserélnek gazdát. A cégek az interneten keresztül a vevők ideje, figyelme és érdeklődése formájában kapnak értéket, a fogyasztók számára pedig a szórakoztatás, tájékoztatás és hasznosság jelent értéket. A kölcsönösség fontos elem, vagyis ez mindkét fél számára előnyös.

Az internet valóban megváltoztatta a dolgok eladásának módját. Ugyanakkor ez nem egy új marketing csatorna, sokkal inkább a vevők egymással és márkákkal fennálló kapcsolatának új paradigmája. Gyakorlatilag az értékesítés teljes eladói és vevői folyamata az interneten zajlik. Pontosabban az interneten is. A tradicionális csatornák valójában nem váltak idejétmúlttá, de a hagyományos és a digitális csatornáknak integráltan kell együttműködniük, hiszen a fogyasztók is használják mindkettőt. A marketing alapelvei nem változtak, de az új környezetre ezek alapján új szabályok és eszközök szükségesek, illetve lehetségesek.

A digitális csatornák lehetővé teszik a vevőkkel történő kapcsolatfelvételt és egy tartós kapcsolat kialakítását, illetve az összekapcsolódott, interaktív hálózat használatával segíti a fogyasztói igények azonosítását vagy megteremtését. A kapcsolat lehetővé teszi értékek, fizetőeszközök cseréjét, de ennél fontosabb, hogy lehetővé teszi, hogy a figyelemből érték teremtődjön. A digitális marketing tehát az un. figyelem-gazdaság központi eleme.

Szolgáltatáscsomagjaink a hátrányos helyzetű kisvállalkozások a marketing világába történő bevezetését szolgálják, részükre testreszabott marketingfejlesztést, illetve médiaszolgáltatást biztosítunk.

—–
A sorozat a VELARI Nonprofit Kft. közreműködésével készült. A VELARI egy szociális szempontokat is figyelembe vevő vállalkozás, mely a hátrányos helyzetű területeken működő vállalkozások marketing tevékenységének megsegítésére fókuszál. Programjainkról és tevékenységünkről további információkat a Szalakóta honlapon lehet találni.

CÉGBARÁT vállalkozásfejlesztési programunk megvalósítása a Széchenyi GINOP-5.1.7-17-2018-00301 számú, a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program keretén belül finanszírozott, az EU és Magyarország Kormánya támogatásával jön létre.

A sorozat következő, vagy előző írásait a CÉGBARÁT kifejezésre keresve található meg! (A szerk. megjegyzése.)

Ajánlott oldalak:
Domain-név
Mélylink
Infoblog

(X)