A ruházati bőrművesség fejedelme, a szűcs

A Szalakóta program háziipari tárgyú cikksorozatában legutóbb a szűcstevékenység határterületeit igyekeztünk fölmérni. Eljutottunk egyebek mellett annak megállapításáig, hogy a modern kor előtt legelterjedtebb posztó felsőruhák közül a mentével és – sokkalta ritkábban – a dolmánnyal a szűcsöknek is akadt munkájuk.

mente a késő-középkortól nyomon követhető, mindkét nem által hordott díszes kötésű posztóujjas volt, amelyet hosszú (térdig érő), lefelé bővülő téli változatában prémmel béleltek és szegtek, ám a derékig érőkurta mentét sem csak nyári ruhaként hordták, hanem ez lehetett rókamálas  kiskabát-féle is. A rókaprém a paraszti mentéknél módosságot mutatott: a fehér és fekete bárányprém gallér, szegély és béllet sokkalta gyakoribb volt.  A sujtásos, paszományos (zsinór-cifrázattal ellátott) és ezüst kötőláncos – esetleg brokátból szabott – vitéznemesi menték egyre több eleme került át paraszti mentékre (a 19. században még akár komplett vitézkötés is, vagy a dupla fémgomb-sor). A díszesebb bélelt mentéket ünnepekkor nyáridőben is elővették, de ilyenkor csak vállra vetve, panyókán hordták azokat.  A dolmány szintén díszes  felöltő volt, amelyet gyakran viseltek mente-szerűen de talán még gyakrabban mente alatt (vagy köpönyeg, olykor palást alatt), míg viszont mente fölé dolmány nem kerülhetett, akkor sem, ha hosszú dolmányt vettek föl rövid mentéhez.  A kései, 18.-19. századi dolmányoknál a szorosan testhezálló jelleg és a nyakított (felálló-galléros) fazon volt a legtipikusabb.

Posztó- (vagy brokát- stb.) ruhadarabok prémmel történő kibélelése azonban sohasem tartozhatott a központi jelentőségű, elsődlegesen végzett szűcstevékenységek közé. Mindig bőven adódott – falun is – olyan szűcs-teendő, amelynek esetében nem járulékosan kellett irhás bőrt társítani (megmunkálás és kiszabás után hozzávarrni) a munkadarabhoz, hanem magát a munkadarabot kellett irhás zőrme-fövegek, szőrmesálak és -kézvédők (kesztyűk, muffok) bőrből kialakítani, mint például egy-egy prémes belső oldalú bőrmellényt, lajbit.

A főbenjáró szűcsmunkák: s, aztán egész állatbőrök alkalmassá tétele szőnyegszerű használatra, valamint kis- és nagybundák. Az előkelőségi udvarok, illetve a városi patríciusok által alkalmazott szűcsök szinte csakis drága prémekkel foglalkoztak – róka, medve, nyest, nyuszt, coboly, hermelin stb. –; a városi szűcsök más részének és a falusiaknak pedig akadt ugyan róka- vadmacska- illetve nyúlbőrös feladata is, de többnyire juhbőrből, olykor pedig farkasbőrből dolgoztak.  Amikor a lajbit vagy bundát készítő falusi szűcs a lefejtett prémes bőr, a gerezna kikészítésétől munkafázisok hosszú során eljutott a funkcionális szempontból már tökéletes ruhadarabig, még mindig nem ért mestersége teljébe, mert ennek legművészibb részét – a bőrholmi gazdagon történő kidekorálását – csak ezután gyakorolta.

Legközelebbi írásunk a bundakészítést állítja a középpontba.

A SZALAKÓTA Program egyéni, kisközösségi termékkészítőknek, ezermestereknek, alternatív művészeknek stb. nyújt jogi, adóügyi és pénzügyi vállalkozási tanácsadást térítésmentesen vagy jelképes áron a kezdetektől egészen az önálló vállalkozóként való működés szintjéig.

A programhoz elsősorban a következő területekről lehet csatlakozni: Nyugat-Dunántúl (Vas megye, Zala megye, Győr-Moson-Sopron megye) Közép-Dunántúl (Fejér megye, Veszprém megye, Komárom-Esztergom megye). De természetesen lehetőség van Magyarország más területéről is jelentkezni.

A további részletek felől tájékozódjon a program honlapján: www.szalakota.hu.

A SZALAKÓTA program a Széchenyi 2020 – GINOP-5.1.3-16 projekt keretében az EU és Magyarország Kormánya támogatásával valósul meg.


Ezt a tartalmat támogatott formában helyeztük el. A Szerkesztőség.hu tartalom kihelyezéséről és a tartalomszolgáltatásról bővebben itt:
Támogatott tartalom
infoblokk_also_ESZA_EU

Vélemény, hozzászólás?