Az előzőhöz hasonlóan mostani írásunk folytatás: a SZALAKÓTA program őrségi témájú cikkfüzérének harmadik része.
Ha templomot kívántak emelni vagy átépítve megújítani, a középkori Őrség települései általában stájer építőmestereket, boltozókat és kőfaragókat hívtak. A 13. századból fennmaradt errefelé későromán kapu- és beltér-képzésű, meg koragótikus templom is; a veleméri csúcsíves ablaksorú, egyhajós templomnak a freskóit is akkori stájer vendégfestő alkotta. Amúgy a lakóházak és gazdasági építmények formakultúrája teljességgel helyi (közös szellemű) elgondolások és munkavégző kezek által virágzott. Eredményét egyszerre nevezhetjük parasztnemesi (gazdálkodó-határőri) és népi faépítészetnek; mintha erre utalna a Szentgyörgyi-patak mellett ma is meglevő zalai aprófalu neve is: Nemesnép.
Az eredeti, és maradványosan máig kiütköző településforma a szeres szerkezetű falukiterjedés volt, amelyet az Őrvidék délebbi szakaszán szegesnek neveztek. Falvak vagy falurészek nevének végén a szer vagy szeg azt jelentette, hogy egy bizonyos család, illetve egy bizonyos rokonság házfürtje teszi ki a falurészt, vagy, hogy néhány különböző rokonság házbokrainak szórványa tesz ki egy – utcák nélküli – falut. Az egy nagycsaládhoz tartozó családok kisgazdaságai szorosabb egységet alkottak, mint egy-egy összetettebb település gazdaságainak együttese. Az erdőközeli gyepes lankákon helyezkedő házakat, házcsoportokat nem vették körül kerítések: maguk a rönkökből rótt falak kerítettek be egy-egy négyszög- vagy U- alakú udvart: egyik oldalon az alvóház és füstösház, a többin a gazdasági ácsolmányok: kamrák, fészer, istálló, pajta, gabonatároló. Legfeljebb az egyik oldalon, a nyitotton lehetett – összekötő – kerítést látni. A végül rozsszalmával befedett építményeket boronafalas módszerrel állították össze, szálfák vagy szögletesebb gerendák egymásra fektetésével, keresztvéges vagy fecskefarkú csapolással, majd sárral tapasztották és bemeszelték. A házcsoportok közt gyümölcsbokor-sorok és kis kaszálósávok húzódtak. Ma arra járva természetesen nem a középkori rönköket látjuk, ám a 19. századi újra- és hozzáépítések, de még némely 20. századiak is, hűek maradtak a régmúlthoz. Pankasz sátorszerű haranglába, Gödörháza harangtornya, vagy a nemesnépi zsindelysisakú, szoknyás harangláb éppenséggel valamivel korábbról, a 18. századból maradt fenn, Szalafőn viszont sorra 19. századi kivitelben tekinthetjük meg a sokkalta korábbi praktikus érzékről tanúskodó boronafalas építményeket, a pityerszeri házegyüttest, vagy a zsúppal fedett, emeletes kástut. (A kástu, akár a kisebb, akár a nagyobb, mindenkor tározóhely volt, ám egy-egy emeletes kástu egyben kocsiszín, présház és szerszámkészítő műhely is lehetett).
A 17. századtól fogva kezdtek szaporulni az Őrségben (a mai Burgenland területén is) az útmentébe épülő, utcaalkotó típusú – a strassensiedlung-elvhez igazodó –, árkádos házak, amelyek jellegzetesen helyi arányaikkal mégis felismerhetően őrségi reformot képviseltek. Amikor már mind téglából készültek ezek (a 19. század derekán túl), és netán cserépfedést kaptak, akkor is megtartották az árkádvonalak, az oromfalak és a helyi tornácok (úgynevezett „kódisállások”) korábban ismert itteni arányait.
A SZALAKÓTA Program egyéni, kisközösségi termékkészítőknek, ezermestereknek, alternatív művészeknek stb. nyújt jogi, adóügyi és pénzügyi vállalkozási tanácsadást térítésmentesen vagy jelképes áron a kezdetektől egészen az önálló vállalkozóként való működés szintjéig.
A programhoz elsősorban a következő területekről lehet csatlakozni: Nyugat-Dunántúl (Vas megye, Zala megye, Győr-Moson-Sopron megye) Közép-Dunántúl (Fejér megye, Veszprém megye, Komárom-Esztergom megye). De természetesen lehetőség van Magyarország más területéről is jelentkezni.
A további részletek felől tájékozódjon a program honlapján: www.szalakota.hu.
A SZALAKÓTA program a Széchenyi 2020 – GINOP-5.1.3-16 projekt keretében az EU és Magyarország Kormánya támogatásával valósul meg.
(X)
